Ilyet még nem látott a világ: foggal-körömmel ragaszkodik Budapesten a baloldali vezetés ehhez a besült ötlethez

Egy „végtelenül cinikus” magyarázattal állt elő Karácsony Gergely.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke szerint Magyarországnak kellene metrókocsikat gyártania - írja a Népszabadság. A következő közbeszerzésen gyártási jogot is szerezni kell.
Dorner Lajos hétfőn a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta: korábban is készültek az országban vasúti kocsik német és francia licenc alapján. Az egységes járműparknak olcsóbb az üzemeltetése. A következő 10-15 évben 700 kocsira lesz szükség. A legfiatalabb HÉV-kocsi 28 éves, a legidősebb pedig 46.
A Népszabadság szerint Dorner felvetette: vajon felvállalná-e bármelyik politikus, hogy a lejárt szavatosságú járművek miatt be kelljen zárni valamelyik vonalat.